Két kanadai zenekar is befejezte a működését a múlt héten: a You Say Party egy évvel élte túl dobosát, Devon Cliffordot, aki tavaly áprilisban, 30 évesen a színpadon összeesett és két nappal később meghalt. Akkor a zenekar még You Say Party! We Say Die! néven működött, a tragikus eset után lerövidítették a nevüket. Most viszont bejelentették az együttes feloszlását, mivel a tagok úgy érzik, "a testük nem engedelmeskedik az akaratuknak". (Az együttes 2007-es lemezéről itt írtunk, ez a dal is azon az albumon volt.)

Feloszlott a montreali The Stills is, amely posztpunk/new wave hatásokon alapuló zenéjével az előző évtized közepesen sikeres kanadai zenekarai közé tartozott. Most, három album után úgy döntöttek a tagok, külön folytatják, de azt hangsúlyozták, hogy a szakítás "baráti" volt.