quart

Fura egy pitbulltenyésztő rapperről ilyet írni, de a talpig feketébe öltözött Big Boi igazán kedves és közvetlen ember benyomását keltette, bár az időközben színpadra lépő Mika mindenáron megpróbálta elérni, hogy egy kukkot se halljak a négyszemközt kissé halk szavú Outkast-tag mondandójából. A Quartnak adott rövid interjúban először a tavaly megjelent - komoly kritikai és kereskedelmi sikereket elérő - Sir Lucious Left Foot lehetséges folytatásáról kérdeztem. "Bár a múlt évben még úgy tűnt és úgy is nyilatkoztam, hogy az idén már elkészül a Daddy Fat Sax című új lemezem, a dolgok jelen állása szerint ez egyáltalán nem biztos. Bár már elkészült pár dal és én kész vagyok visszamenni a stúdióba, nem ígérhetek semmit."

Nem érzi, hogy bármiféle nyomás nehezedne rá: mivel már tinédzser kora óta benne van a szakmában, nem törődik sem a rajongók, sem a lemezkiadók elvárásaival. "Csak az érdekel, milyen újdonságot, új hangzást tudok kitalálni a lemezre, ezt pedig nem érzem elvárásnak". Szerencsére a korábbi kiadójával kapcsolatos problémák is megoldódni látszanak, és mivel még két lemezre van szerződése, egyáltalán nem aggódik. "Olyannyira nincs bajom a lemezkiadás klasszikus formáival, hogy a lányomnak 16. születésnapjára egy lemezcéget alapítottam. Jordan a tehetséges fiatalokra szeretne koncentrálni és már le is szerződtette az első előadóját, Gabbie Rae-t. Hallgasd meg, ajánlom!" - mondta Big Boi. Meghallgattam, én speciel nem ajánlom.

A fent idézett mondat hangzott el legtöbbször a mai napon, ilyen vagy olyan formában. A nagyszínpad korai koncert kezdései nem csak a fesztivál-látogatókat viseli meg, hanem a koncertek hangulatát is tönkre teheti. Így eshet meg, hogy több nagyszínpados előadót jó, ha huszan várnak a színpad előtt és kvázi könyörög, hogy ugyan gyertek már, mert elkezdenénk. Persze mindenki az árnyékban, vagy a Balcsiban pihen és esetleg nagyon lassan odaszívárog a színpad elé, kockáztatva ezzel a napszúrás és gutaütés veszélyeit. Ez akkor is igaz lenne, ha nem kánikula, hanem csak szimplán meleg lenne.

Sem az emberek kialakult szórakozási szokásai, sem józan érvek nem indokolhatják - hiszen amúgy is egész éjjel dübörög a négynegyed - , hogy négy és hét között a színpad elé próbálják vonzani a könzönséget. Tőlünk délre, a szerbiai Exit fesztiválon például - amit valóban Európa egyik legjobb, ha úgy tetszik prémium fesztiváljaként emlegetnek - a nagyszínpadon csak nyolckor kezdődnek a programok (meg egyébként is). Tapasztalatból mondom, működik.

Mika nem először lépett fel hazánkban. Színpompás koncertje alatt
többször elmondta, hogy mennyire jó a magyar közönség - és hogy ez nem
puszta üres frázis volt, azt bizonyította, hogy megkérte: énekeljük el
a Happy Birthdayt kórházban fekvő nővérének.

Jelentem, én megtettem mindent, hogy a tőlem oly idegen, de elképesztő embertömeget vonzó Tiestóról valami részletesebb beszámolót írhassak. A kocsiban lefelé menet belehallgattam a legutolsó lemezébe, amin különböző indie figurákkal is kollaborált, jó kedvű voltam és partizásra kész. Sajnos azonban az én fülemnek teljesen értékelhetetlen volt amit hallottam. Kicsit múltidéző produkciónak tűnt, annak ellenére, hogy egy Crystal Fighters szám remixét is beleszőtte a közönséget amúgy láthatóan remekül szórakoztató holland dj. Nekem inkább már az utána következő Gui Borattón járt az eszem és muszáj volt egy kicsit elvonulni a nagyszínpadtól, hogy a jó hangulatom megmaradjon.

Gui Boratto a legendás Kompakt kiadó egyik legsikeresebb arca szinte pontban éjfélkor kezdte a szettjét, így az elejéről némileg sikerült lemaradnom (aki pedig még egy kicsit később jött az egyáltalán nem jutott be). A brazil nem tartozik épp a partiplízer dj-k közé, finom minimál technója, azonban azonnal bevon és egyből rá is jövök - akármilyen elcsépelt megállapítás -, hogy nekem főleg az itt tettenérhető lélek hiányzott Tiesto szettjéből. Amit itt kapok a folyamatos pörgetés helyett, az  egy okosan felépített melankolikus szett, amiben még a Massive Attack kissé elcsépelt Unfinished Sympathyját is sikerült gyönyörűen beleszőni.
Alapvetően a második lemez dalai vannak túlsúlyban, ebből is az Azzurra az igazi csúcspont, azonban a középrész talán kicsit jobban elnyújtódik mint azt a Burn Arena közege megkívánná, gyakran ülteti le a hangulatot, amiből csak lassan, bár mindig ötletesen hozz fel. Egy dolog miatt maradt hiányérzetem ( az idő rövidségén kívül), és nevehet bárki felszínesnek, de én nagyon vártam Boratto legnagyobb sikerének számító Beautiful Life-ot. Szuper lett volna, ha erre hozza ki a végét és akkor nem érdekelt, hogy valószínűleg ezt kismilliószor megtette már. B

Axwell és Sebastian Ingrosso-val kapcsolatban nem igazán értem a szervezőket, hiszen az, hogy ez a két ember a jelenleg igen felkapott névnek számító Swedish House Mafia kétharmada, sehol nem szerepelt hangsúlyosan. Az Aréna ennek ellenére nagyjából csordultig telt. Mondhatnánk azt, hogy Tiestóval karöltve az est ikertornyai voltak és ez a két produkció tulajdonképpen már az első napon teltház-közeli állapotot produkált. Az előzőekből következően, őket sem feltétlen nekem találták ki, de jó hangulat volt és kurrensebbnek tűnt az egész. Azt gondolom, amit a "teddfelakezed technóról" tudni kell azt ez a két srác mértani pontossággal kivitelezi és azt sem állítom, hogy ne kapott volna fel egy-egy hullámuk, ami után persze sikeresen odacsaptak a földhöz egy-egy popzenei idézetükkel (RHCP, Coldplay, R.E.M.), bár ezeket a körülöttem a legtöbben imádták, ilyenkor engem zenei sznobság áthatolhatatlan védfalként vett körül. A harsányság tetőpontja Calvin Harris Awoogája volt, aminek csodálatos barbárságát rendkívül szerettem, de pontosan ekkora lett elegem a kiállások megállíthatatlan hömpölygéséből és otthagytam az amúgy több mint 3 órás programot. B-

Mika koncertje alatt többször elmondta, hogy mennyire jó közönség vagyunk, majd a fellépés vége felé azt mondta, soha nem szokott ilyet kérni, de most igen: nővére, Paloma tavaly súlyos balesetet szenvedett, még most is kórházban van, ma van a születésnapja - kívánnánk-e neki boldog szülinapot? Telefonjával felvette, ahogy a tömeg elénekli a Happy Birthdayt, majd megköszönte, hogy you are fucking amazing. Megható volt tényleg.

A Burn Studios, amiről hosszabban írtunk itt, a mai sajtótájékoztatóján elmesélte, hogy az oldalon található Sasha-remixverseny nyertese nem pénzdíjat kap, oklevelet, ilyesmit, hanem ennél sokkal jobbat. A 14 legjobb versenyzőt (akiket nyilván Sasha választ ki) elviszik Ibizára a Burn “haciendájára”, ahol Sashától, Richie Hawtintól és másoktól leshetnek el produceri fogásokat, a legeslegjobb pedig Sasha készülő lemezén dolgozhat. Kb. mintha a céhben ő lenne az inas a mester mellett. A remixverseny itt van, sajnos már mindjárt lejár a határidő, de hátha van olyan olvasónk, aki instant csinál valami zseniálisat és ő lesz az új Sasha.

"A király én vagyok" - kezdte az érettségi feleletét XIV. Lajosról egy kedves volt osztálytársnőm. Ha a francia királytól nem is, de az est egyik fő fellépőjének számító Snoop Doggtól mindenképpen származhatna ez a mondat, de a rá jellemző öntömjénezés ellenére némi szkepszissel álltam ahhoz, hogy jó koncertet fogok látni. Ennek ellenére már tulajdonképpen a színpadon zajló készülődés megnyugtatott, hiszen nem egy lecsupaszított cájggal érkezett az idén negyvenedik életévét betöltő rapper, hanem rendes dobszerkó, szintetizátorok, dj pult látványa fogadott. A Carmina Burana taktusaira elkezdődő koncert aztán tovább árnyalta a képet, az előbb említetteken túlmenően táncosok, 3-4 ún. hype man és egy állatfigura (természetesen kutya) is érkezett vele.

A közönség lelkesen fogadja és az elejétől kezdve önfeledten szórakozik, repült a házi konfetti, emelkedtek a kezek és ez - némileg meglepő módon - nem csak a P.I.M.P., vagy a Next Episode-szintű parti slágereket jellemezte, de például az első albumról előadott Serial Killára is ugyanúgy rengtek a mellek és rugóztak a lábak. Sőt néhányan még a szöveget is perfektül tudták. A Gin And Juice-ra már én is megadom magam és koncerten rég tapasztalt óriási vigyorra húzódik a szám és ennek semmi köze a mellettem álló kezében lévő - már-már hímtag pótléknak is beillő - óriási rakétahoz.

A lassan húsz éves repertoárból bőven lehet válogatni egy másfél órás programra valót, de szerencsére Snoop Dogg elkerüli a hiphop előadókra jellemző medleyket, bár az kissé nehezen magyarázható, hogy a Jump Aroundra ugyan mi szükség volt. A koncert utolsó harmada, az imént említett számmal együtt, de főleg az új single Wetnek és a Guettával (!) közösen készített Sweatnek köszönhetően, egy borzasztóan valószínűtlen falusi mulatság hangulatát árasztja, de hálistennek a Prince-agymenés Sexual Eruption megmenti a helyzetet. Ha rutinból is nyomták le Snoop Doggék ezt a fellépést az abszolút nem látszott: az egész nagyon profinak és összeszokottnak tűnt. Ennek megfelelően, mint pop esemény, sőt mint fesztivál koncert ez bőven B+, az pedig, hogy egy trú hiphop arc vajon mit szólt volna mindehhez az jelen körülmények között teljesen lényegtelen.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Csütörtökön már szinte telt ház volt a Soundon Zamárdiban, ahol a kánikulának köszönhetően a résztvevőkön alig van ruha.

Az ilyen kánikulában tartott nyári fesztiválokon látszik, hogy nem hiába van annyi konditerem az országban, dolgoztak szépen a srácok a télen a fekvenyomó padokon, a lányok meg kerekítették a kerekítenivalót az alakformáló kurzusokon. Igazából ennél őszintébb fesztivál nem sok van, nincs zsákbamacska, már az első szemkontaktus után kiderül, hogy van-e narancsbőr, hurka, sörhas esetleg egy ügyesen titkolt vastag boka. Az idei trendeket nagyban meghatározza az árnyékban mért 33 fok, a lányok falatnyi bikinikben, a srácok pedig félmeztelenül mutogatják magukat. A szalmakalap, a partiszemüveg és nagy szerencsére a fenékvillantós farmersort a reneszánszát éli, bár igazából nehéz trendekről beszélni úgy, hogy a nagyérdeműn alig van ruha.

Akik rendszeresen nézik az egyik zenetévén a Club Rotation nevű műsort, amely a kistérségi települések diszkóinak az életét mutatja be, sok ismerős arccal találkozhat, ennek ellenére még nem tartunk ott, hogy a Soundot egyszerűen letudjuk egy tüctüc zenés plázafesztiválnak. Erre csütörtökön Snoop Dogg volt az élő példa, vicces volt látni, hogy a diszkós cicák valahonnan tökéletesen tudják gettósztájlban is riszálni a feneküket, ha erre egy copfos rapper felkéri őket a színpadról.

Az idei év újítása a kártyás fizetés egyrészt nagyban megkönnyíti és meggyorsítja a pultoknál való fizetést, viszont a feltöltőpontoknál szinte egész nap hosszú sorok kígyóztak, így amit nyerünk azzal, hogy nem kell a zsebünkbe kotorászni a pénz után, elveszítjük azzal, hogy nem kevés időbe kerül, amíg ismét pénz tehetünk a kártyánkra, ráadásul csütörtök éjszaka már áramszünet is megakasztotta itt-ott a rendszert. Az árak szerencsére nincsenek elszállva, egy sör 490, egy viszkikóla 1100, míg egy hot dog 650 forintba kerül.

Az előző évekhez képest sokkal kevésbé érződik szellősnek a fesztivál, így a tömeg is kevesebb helyen tud hömpölyögni az egyre szaporodó sátrak, színpadok és különböző vendéglátóipari objektumok között. A fű már csütörtökön feladta a létezését, a szálló por koncentrációja a Sziget utolsó napjait idézi, ami kicsit ijesztő a továbbiakra nézve.

A koncertek sorát az Irie Maffiával kezdtem, igaz félig-meddig pancsizva hallgattam őket, de Busa Pista szövegelése engem még a Balatonból is képes kiüldözni. Egyébként a zenekar hozta a megbízható, vagy inkább kiszámítható formáját és bitangul szóltak (örömhír, hogy a Nagyszínpad hangosítása végre teljesen rendben van), bár például a keménykedős új szám nekem nem jött be, ahogy elsétáltam az Anima Sound System koncertjére, azért azt láttam, hogy a tikkasztó meleg ellenére sokan szórakoztak remekül. Az Animára menet pár percre lefékeztem az T_Mobile Terasznál, ahol egész délután pattogott a techno és sokan érzik magukat nagyon jól, valamint Csuporka is ott volt.

A 97-es Anima lemezt rendes budapesti gimnazistaként elég sokat hallgattam, a házibuliknak köszönhetően még többször is, mint azt szerettem volna; azóta viszont sem sok mindent hallottam tőlük (kivéve az új lemezt). Ezt a koncertet sem láttam végig (a kezdődő Snoop Dogg miatt), de amit láttam, az egy vállalható produkció volt. Az új énekes lány, Prieger Fanni szerintem cuki és lelkessége kihat az egész produkciókra. A kicsit electropopposra vett figura van ahol jól sül el, így például az áramvonalasított 68 klassz, ellentétben mondjuk a Tekerddel. Fura ezt mondani egy ennyi idős zenekarra, de lenne perspektíva.

A Balaton Soundról, mint jelenségről mindenkinek van véleménye. Szerencsére a Szándot szidni annyira 2010, vagy még inkább 2009, hogy nekem ezzel, mint rendes trendkövető embernek nincs is dolga. Igen, vannak arany-nyakláncos emberek, a Hajógyári-sziget lízingelt BMW-sei is megtalálhatóak, valamint kollagénnel felturbózott nőstények is tiszteletüket tették. Marginálisan. Amíg nem kerültem a gondosan megszerkesztett sajtóanyag közelébe, addig annak láthattam a magyar Ibiza-pótlékot, ami: fürdőruhás emberek buliznak, a Balaton Balaton, a csajok pedig csajok. Talán a naplemente és a sörök átbillentenek valamelyik irányba. A divatozás egyébként, az éppen beköltözők tininindzsateknős-kiszerelésű sátrain túl az idióta szalmakalapokban és a háendemes fürdőgatyókban merül ki, illetve a zenekaros pólók teljes hiánya tapasztalható. A legmenőbb a láncdohányos, rózsaszín forrónacis plázacica volt, aki történetesen hot-dogot árul, érdemes felkeresni.

Újdonságnak számít, hogy aki elmúlt 18 éves, azt egy fehér kormányzati karszalaggal billogozzák meg (ezzel együtt rajtam három karszalag van), így biztosítva az ifjabb generáció egészséges fejlődését. Ezt az élményt fokozza, hogy a kempinget németjuhász-kutyás őrök őrzik.  Egyébként a fesztivál kissé zsúfoltabbnak tűnik, mint pár éve, tehát a helyszínek egymás szájába lógnak.

Esti program egészen jó (Snoop Dogg, Gui Boratto), bár a hiphop koncertek híresen gyatrák szoktak lenni a fesztiválokon. Abban azért reménykedek, hogy egyik zenekar sem mondja le, mert akkor biztos a közelben ólálkodó 30 Second To Mars ugrana be, amit azonban nehezen viselnék. Bár akkor meglenne nekik a magyar fesztivál Grand Slam és az is valami.

(A képek teljesen lo-fi módon készültek és általam)

Ezzel a szentimentális képpel búcsúzunk Soprontól. Szuper volt itt lenni!

(A Voltról készült normális fotókat Pályi Zsófia (szerda, csütörtök) és Csatári Gergely (péntek, szombat) készítették. A bénákat, mint ez pedig én.)

A szafarival fűszerezett katonai stílus megalkotója, Szikora Róbert, jövőre ünnepli R-go zenekarának harminc éves évfordulóját. Robiról életműfilm is készül. A magát mélyen vallásosnak tartó énekes azt vallja, "tobzódni a színpadon kell", a művésznek pedig példát kell mutatni. A pörgős koncert után elég csak egy pohár bor, hogy csillapítsa adrenalinszintjét, így kimarad a fesztiválon megszokott italozás és éjszakázás. A soproni Volt fesztiválon ismét a gidák gyűrűjében jelent meg. Kattints a képre a helyszíni zenés riportért a színfalak mögül!

Fotók: Pályi Zsófia [origo]

A Volt Fesztivál utolsó, szombati napján az volt a cél, hogy minél több koncertbe belenézzünk. Végül nyolc, igazságosan négy külföldi és négy hazai zenekarból láttunk többet vagy kevesebbet.

Igazából nem is tudom, mi a csudáért nem hallgatok Kolint, amikor már ránézésre is nekem van kitalálva ez az excentrikus poprock karnevál. A zenéjében is a megjelenéséhez hasonlóan harsány, sokszor giccsből építkező zenekar koncertjéből sajnos csak az utolsó két dalra értem oda, de ez is eléggé meggyőző volt és a korai, háromnegyed kettes kezdés ellenére relatíve nagy tömeg tapsolta meg őket a koncert végezetével. Szerintem simán benne van a zenekarban, hogy egyszer – remélhetőleg minél előbb – csinálnak egy olyan slágert, ami majd a csapból is folyni fog. Én drukkolok nekik.

Én igazából sosem szerettem a Bëlgát, most mégis adtam nekik egy esélyt, lássuk, változott valami azóta ez ügyben valami bennem vagy esetleg a bandában. Az ezüstszínű, csillámló öltönybe öltözött zenekar nagyszínpados délutáni koncertje azonban csak megerősített az ellenérzésemben. Nekem egyszerűen nem jön be ez a fajta tétnélküli beszólogatós idétlenkedés, és mivel a Bëlga esetében a szövegek megkerülhetetlenül fontosak, az már nem tud ezen sokat szépíteni, hogy zeneileg mennyire jók a dalok. Egyszerűen a produkcióból érzek ki egy távolságot maga a produkció és a készítői közt, akik feltehetőleg tök értelmes arcok lehetnek az életben. A Kolin egyszerűen azért szimpatikusabb nekem, mert Linczényi Márkóék sokkal zavarba ejtőbben csinálják a hülyeségüket. Neki simán elhiszem, hogy az életben egy idegesítő, egoista alak – pedig lehet, hogy nem, csak egy szuperül kitalált műsort játszik végig következetesen. Ha az én ellenvetéseimtől elvonatkoztatunk, akkor azonban ez egy teljesen jó koncert volt délutánra a nagyszínpadra.

A Ting Tingset én nagyjából a Szigetes koncertjükkel egy időben, vagy legfeljebb egy évvel korábban láttam Benicassimban, ami után eléggé meglepett, hogy a Volton (ahogy a Szigeten is) nagyszínpadon vannak, míg ott csak a nagysátorban tolták. Nem tudom, mennyit számít, hogy visszatérők, és maga a nagyszínpad ténye mennyi embert vonz, de elég tisztes tömeg jött össze rájuk. Mindenesetre ügyes menedzserük lehet. Az aktuális nyugati trendek alapján amúgy a Ting Tings számít a leginkább relevánsnak a Volt lineupjából, szóval ennyiből jó, és a jövőre nézve fontos színfoltjai voltak a nagyszínpadnak. A koncertjük azonban nem nyűgözött le. Elvileg egy duóról beszélünk, mégis sokszor úgy tűnt, mintha egy három-négytagú zenekarból csak ketten jöttek el. Többen fintorogtak is körülöttem, amikor egyik számban a gitár ment például felvételről. A koncertet amúgy inkább az énekescsaj személye vitte el, mintsem az eklektikussága ellenére kicsit szürke repertoár.

Az Európa Kiadóra csak pár szám erejéig ugrottam át, az alapján elég jó koncertet adhattak. Még a hátsó sorokban is elég lelkes emberek énekelték Menyhárt Jenővel a dalokat, annak ellenére, hogy kicsit arrogánsnak tűnt a dalok közti mondókája alapján („Vagy tapsoljatok rendesen, vagy ne. Igen vagy nem.”) – persze lehetséges, hogy ez a csípős stílus hozzátartozik a szerepéhez.

Hiperkarmára nem terveztem elmenni, egyrészt mert pár hete írtunk már róluk a Quarton, másrészt én amúgy se terveztem megnézni az újra összeálló Hiperkarmát. A linkelt kritikával amúgy egyet is értek, tényleg tök jó volt újra hallani ezeket a dalokat élőben. Mindössze az jutott még eszembe elnézve az elég nagy tömeget, amit a Sonic Youthból mondott valaki a Pixies kapcsán, hogy a ’90-es évek elején nekik is fel kellett volna oszlani, aztán akkor most stadionokban léphetnének fel.

Kicsit ilyen remixszerűen keveredtem át Thirty Seconds To Marsra, ugyanis a Hiperkarmán a hátsó sorokból egyformán jól lehetett hallani mindkettőt, ahogy elkezdék Jared Letóék is. De amúgy is menni készültem nagyszínpadhoz, úgyhogy szép lassan lehalkítottam Bérczesiéket. A Thirty Seconds To Mars nekem kicsit olyannak tűnt, mintha a Nickelbacket kereszteznénk a Muse-zal és előbbi a középszert adná hozzá, utóbbi pedig az érzelmi telítettséget – de tuti van benne valami, amit nem vettem észre. A sikeres koncert végén felengedtek néhány szerencsés rajongót is a színpadra. Remélem a három lány és a srác, akikkel délután találkoztunk is köztük voltak!

Nouvelle Vague-gal az a baj, hogy a zenekar lényege, hogy a ’70-es/’80-as évek punk és újhullámos zenéit tegyék át bossanovába, lemezről lemezre egyre kevésbé volt izgalmas. Én második albumuk után már nem is igen figyeltem, hogy lesz-e új. Koncerten viszont remekül működik még mindig a dolog. Jó volt így a fesztivál vége felé ilyen csinos lányokkal No Future-özni.

„Hallod, ez játszik a néppel.” – türelmetlenkedett valaki, miután Paul Kalkbrenner fél óra után sem kezdett el egyértelmű, táncolható zenét adagolni, helyette ilyen chillesre vette inkább a figurát. A legvégét ugyan nem néztem meg, de a koncert közepe táján még mindig csak játszott a néppel a szupersztár lemezlovas, úgyhogy otthagytuk a kicsit csalódottnak tűnő, de azért táncolgató tömeget. 

Eredeti tervünk az volt, hogy a fesztivál utolsó napján megpróbáljuk megkérdezni a rendezvény főszervezőit, hogy milyen benyomásaik vannak az idei Volttal kapcsolatban. Azonban lehetőségünk nyílt egy sima interjúhelyzetnél sokkal izgalmasabb szituban feltenni a kérdéseinket a Volt egyik főszervezőjének, Lobenwein Norbertnek.

Az történt ugyanis, hogy öt órára kaptunk időpontot az interjúra Lobenwein Norberttől, utánunk pedig négy az idei Volt reklámkampányába bekerülő fiatalt kalauzolt volna körbe a nagyszínpad backstage-ében. Mivel azonban mindannyian időben odaérkeztünk a megbeszélt helyre, közös megegyezéssel úgy döntöttünk, összevonjuk a két programot, és a miközben a főszervező megmutatta a fiataloknak a fesztivál boszorkánykonyháját, mi is feltehettük a kérdéseinket. Így lett az interjúból közös beszélgetés és képes tudósítás a kulisszák mögül.

Megtudtuk, hogy az idei Volt Fesztivál látogatottsága napról napra stabil növekedést mutatott; szerdán huszonegy-ezren voltak, csütörtökön huszonnégy-ezren, pénteken huszonhét-ezren, a szombati zárónapra pedig úgy számítottak, hogy összejöhet a teltház, ami 30.000 fesztiválozót jelent. (Éjjel a sajtószobában én azt az információt kaptam, hogy ez össze is jött.) A fesztivál sikerességét nem akarta még értékelni, mondván, még egy este azért hátravan (gondolom egy durva vihar nagyban módosítani tudja az összképet), és azt még ki akarja várni ezt az éjszakát, hogy bármilyen végső ítéletet mondjon.

Szóba került természetesen a fesztivál line-upja is. Én rákérdeztem, hogy mennyire befolyásolja a Sziget, hogy kiket hívnak el Voltra. Lobenwein elmondta, hogy természetesen figyelembe veszik, hogy melyik fesztivál programjába illik bele inkább az adott fellépő, de sokkal nagyobb súllyal esik latba az a prózai tény, hogy mikor van a környéken turnéval az adott zenekar. Elmondta azt is, hogy sokszor nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt a tekintetben, hogy melyik zenekar melyik színpadra kerüljön. Ő is megerősített például abban, hogy a Primus esetében valószínűleg szerencsésebb lett volna az eggyel kisebb színpad, tehát a nagy helyett az MR2/Soproni – bár az utólag felderíthetetlen, hogy mennyi ember ment el a nagyszínpadtól a Primus előtt és alatt csupán a cudar idő miatt.

Megtudtuk azt is, hogy egyik legnagyobb sikerének tartja, hogy sikerült elhoznia Sopronba a My Chemical Romance-ot, még akkor is, ha ez a meglehetősen kockázatos szerdai napra jött csak össze. Direktbe nem kérdeztem rá, de nekem úgy tűnt, hogy összességében elégedett volt a szerdai nappal kapcsolatban. Az idei line uppal kapcsolatban amúgy elég szerencsés volt, hogy összejött egy viszonylag homogénebb headliner sor, aminek köszönhetően elég hamar elfogytak a hetijegyek. Valamint ezek a zenekarok rengeteg olyan fiatalt is elcsábítottak a Voltra, akik előtte még nem jártak ott. A lányok is tiszta lelkesen mutogatták a My Chemical Romance-en, a Sum 41-on vagy épp a Pendulumon szerzett sérüléseiket, valamint mondták, hogy ennek ellenére is előremennek a Thirty Seconds To Marson az este. Az is tök priceless volt, hogy névről ismerték a zenekartagokat és fotózkodtak a zenekarok által dedikált relikviákkal. Mondanom se kell, rögtön az jutott eszembe, hogy én is teljesen ilyen voltam, csak nekem a Placebo és Brian Molko volt az isten.

Miközben bejártuk a backstage-et és felmentünk a nagyszínpadra is (!), még azt is sikerült megtudnom, hogy egy-két napon belül nyilvánosságra lesz hozva, hogy ki fogja Amy Winehouse-t helyettesíteni a Szigeten. Nekem az volt nagyon szimpatikus Lobenweinben, hogy csomó koncertet meg szokott nézni, vagy legalább bele szokott nézni. Amikor a fotós kollégával meséltük, hogy mindkettőnknek a 2009-es Art Brut volt a kedvenc voltos koncertje, arról is egyből tudta, hogy a kicsi színpad és a nem is túlságosan nagy tömeg ellenére mennyire sikeres buli volt. Ő az idei Mobyt emelte ki, amit nagyon csípett, és azt is elmesélte, hogy Mobyra úgy került a Voltos pulcsi, hogy fázott és kért valami meleg ruhát, és amikor odaadták neki, akkor nem is gondolták, hogy koncerten is viselni fogja. Moby állítólag a színpad mögött is tök jó fej volt, amikor például egy sima dedikálást kértek tőle az ef Zámbó István által készített fura formájú székre, akkor ő az egészet telerajzolta ilyen kis figurákkal.

Magam részéről eddig se pártoltam az állandó fanyalgást a magyar fesztiválok line upjaival kapcsolatban, nyílván megvan az oka, hogy miért nincs magyar Primavera, de a bő félórás betekintés után, és főleg látva ezeket a csupa lelkesedés fiatalokat, én azt mondom, az idei Voltnak nagyon is jó felhozatala volt. 

Harmincezren vagyunk a Volton. Ez tudtommal csúcs, mivel némileg ki lett bővítve a nagyszínpad előtti tér, ezzel megnövelve a fesztivál befogadóképességét. Vagy teltház van, vagy ahhoz nagyon közel állunk - pontosabb infóm most nincs.

Mindjárt kezdődik Paul Kalkbrenner, ami azt jelenti, hogy - a sajtószoba nyitvatartása miatt, ami az uccsó nagyszínpados fellépőhöz van igazítva - szóval ez azt jelenti, hogy ez az utolsó posztom amit egyenesen a Voltról írok. Holnap még lesz néhány izgi kontent szuper fotókkal, amikből megtudhatjátok, azt hogy: Milyen volt évek után hallani a Hiperkarmát? Rászolgált-e a Thirty Seconds To Mars a headliner pozícióra? Vicces-e még a Belga? Tényleg a Ting Tings a legaktuálisabb Volt-fellépő? És még ki tudja, mit hoz a mai éjszaka!

A képen látható srácok azt mondták, hogy lesznek Szigeten is, majd figyeljétek őket. Két-három ezer forintból tiszta dilisre be lehet öltözni náluk. A szó negatív értzelmében bolond, aki kihagyja! 

Holnapra van néhány jó témánk, ma viszont már csak ilyen kis hangulatérzékeltető posztok lesznek, ha akad téma. A helyesírási hibákért utólag és előre is bocsi, de mindig is a szabad irodalmat preferáltam a diktatórikus nyelvtannal szemben, ha a nyelvről van szó - de igazából amúgy is. 

Sikerült elcsípni a programfüzetben írtakhoz képest a Volton két órával később fellépő Flour Tomit egy gyors interjúra. Tök szimpatikus figura benyomását keltette, örömmel válaszolgatott a kérdéseimre, és a végén még nekem kellett szabadkoznom, hogy sajna rohannom kell valami koncertre. Eddig is egyértelmű volt, ha bármelyik magyar előadóval elmehetnék bulizni, akkor az Fluort választanám – és ez nem is változott meg. Nagy fless volt az interjú!

Á: A legutóbbi quartos interjúd óta eltelt időben nem igazán maradt olyan magyar ember, aki ne hallotta volna a Mizut. Hogy éled meg ezt a nagy figyelmet?

F: Szerintem jól kezelem, és nem változott meg belül semmi. Ami mondjuk nehéz, hogy iszonyat sok a fellépés és néha lebetegszem. Ezt tudnám mondani hátránynak. Amúgy az egész nagyon jó és imádom.

Á: Az underground rapszcénából, ahonnan indultál, milyen visszajelzéseket kapsz?

F: Igazából jóban vagyok az underground hiphopos előadókkal. Most délután léptünk fel például a VOLTfolión a Hősökkel és a Punnany Massiffal. Előadói szinten minden ugyanúgy oké, ők a mai napig respektálnak és benne vannak a közös dalokban. Inkább a közönségnek sok, de ezt meg is értem. Nyilván annak, aki csak underground hiphopot hallgat sok egy ilyen house-elektró megőrülés. Nekem is sok lett volna öt éve, csak közben változott az ízlésem.

Á: A Mizuból igazi megosztó dal lett, a fél ország imádja, a másik fele pedig a falra mászik tőle. Mit gondolsz erről?

F: Nincsenek nagy paráim belőle, csak azt nem szeretem, amikor részeg emberek meg akarják fejteni. Odajönnek, hogy „hé, ebben most mi az érték? Figyelj, ezt most miért?” Ebben nem az értéket kell keresni, ez egy olyan dal, amire mosolyogsz vagy ordítod a buliban. Ez nem arra lett szánva, hogy a könyvtárban fellapozd, ez egy egyszerű bulidal. Persze mindenkinek nem tetszhet, ezt felfogtam és értem, és azt is, hogy valakiknek már sok. Nagyon sokat vagyok kereskedelmi tévében, rádiókban, újságok címlapján, állandóan ott vagyok előttük, és aki utál, az még jobban meg fog utálni, mert elege van belőle, hogy hazamegy meló után, és megint ezt a köcsögöt kell néznie, pedig nem akarja.

Á: A Mizunak csomó feldolgozása született már, neked melyik a kedvenced?

F: A legeslegnagyobb kedvencem, amikor két másféléves kisgyerek énekli a kertben, az extra, azt imádom. A Keshé is nagyon jó, és nem tudom, hogy az Irigy Hónaljmirigyet mennyire lehet annak venni, de azt is imádom.

Á: Ke Tal?

F: Az elég erős. Hát van egypár, igazából mindegyiket szeretem. Mindegyikben van egy pici Fluor, úgyhogy tök király. De azért valljuk be, sokan akarnak most ezen hullámlovagolni, hogy ilyen hülyén mondjam. Mindettől függetlenül ezeknek örülök. Külföldön amúgy ez nagyon pörög, például volt a 50 Cent Ayo Technology-ja, és megcsinálta a Milow. Tök nagy sikere lett. Az szerintem tök nagy dolog, hogy ilyen elektrós popdalhoz születik egy lounge-os cover, amilyen a Kesh készített.

Á: Buli után mi lesz? Buli?

F: Aha, megyek tovább Pápára fellépni, meg VOLTfolió után is volt még egy fellépésem. Én ma megyek mindenfelé. Hétvégén átlagban négy-öt bulit le szoktam nyomni naponta. Nagyon durván pörgés van most. Igyekszem így is kiélvezni a bulit, csak nehéz. Azért is, mert tök kimennék bulizni, szétnézni, de most is, amikor jöttem már egyből beszóltak.

Á: Ez kár.

F: Hát ja, kár. 

Nekem eddig valamiért kimaradt a Monster nevű energiaital, de aztán a Volton már én se tudtam elkerülni, hogy kipróbáljam. Ebéd után ma már nem is sört ittam, hanem, hogy azért kint is őrizzem az autentikus Volt-feelinget, a kisboltban egy Monstert dobtam bele a kosárba.

Ő is a félliteres energiaitalra esküszik, valaki mögötte szintén:

Úgy terveztem, hogy majd stoppolok, de akkora feelgood volt az Edge of Gloryt meg a Hairt hallgatva sétálni a Lővér körúton a ragyogó napsütésben, mintha csak New Yorkban lazáznék egy üveg pezsgővel, vagy akinek úgy jobban érthető, mintha motorral csapatnám valami végtelen úton - hülye lettem volna kitartani a hüvelykujjam.

Üdv mindenkinek a Volt utolsó napjáról:

Brother Monster 

A Pendulum-koncert utolsó dalának első taktusai szólnak, egy húsz év körüli srác széttárt karokkal ordítja az égbe: „atya-úr-isten!” Hatalmas bulit csinált a Pendulum a Volt Fesztivál nagyszínpadján.

Annyi rosszat hallottam erről a szerencsétlen Pendulumról, hogy Volt Fesztivál előtt öt napig kerülgettem félve a lejátszómra ráhangolódás céljából feltett néhány dalukat. Ilyen drum and bassből, prodigys elektróból összeeszkábált, hatásvadász zene ez némi gitárral és szintipopos betétekkel feltolva. A ’90-es években talán még releváns is lehetett volna, most azonban durván anakronizmusnak tűnik a zenekar. Az persze egyértelmű, hogy popzenét nem a művészieskedés miatt hallgatunk, és elég álszent lenne tőlem, ha pálcát törnék azok felett akik odavannak ezért a zenekarért, miközben ma reggel is Lady Gagára flesselgettem a liftben lévő tükör előtt, miután egy kedves helyi figura elhozott a fesztiválról a szállásra.

Hogy mi is a baj a Pendulummal, azt félre is tettem koncert előtt, ezt majd valamikor egy lemezkritika kapcsán tuti kivesézzük, és csak a buli-detektoromat vittem el a koncertre, ami már az első pár szám után ki is akadt. Eddig – ha bízunk a szemmértékemben – Tankcsapdán voltak legtöbben, a Pendulum (és persze a kedvezőbb pénteki nap) azonban még arra is rátett egy lapáttal. Amikor a koncert felénél átugrottam picit Fluorra, akkor még az épp csendes MR2/Soproni színpad előtti tánctéren is erre ugráltak az emberek.

Fluor koncertje iszonyú bizarr dili volt. Már írtam, a fesztivál látogatóinak (szemmértékre mondom ismét, és nem a KSH-ból idézek) 95%-a 17 és 28 év közötti. Úgy tűnt, mintha a maradék 5% mind Fluorra ment volna; az egész kis gyerekektől egészen 50 éves meglett emberekig mindenféle arc volt a koncerten, totál falunap-feelinget adva az egésznek. Szakadtam, amikor ez a közönség rögtön az első szám után kórusban kezdte el kérni a Gecigránátot. Meg is kapták természetesen. Utána még Mizut csak kivártam, aztán visszamentem Pendulumra bulizni.

A Pendulum után színpadra lépő Moby egy sokkal enerváltabb koncertet adott. A Voltos pulcsiban éneklő, gitározó, néha kongázó kopasz frontember próbálta felrázni a közönséget, még egy fotót is készített a színpad előtt álló az egy órával korábbihoz képest nagyon megritkult tömegről, de csak nem akart beindulni a buli. A kockázatmentes technós betétekre ugyan ugráltak az emberek, a köztes részek viszont sokszor elfolytak és uncsik voltak. Jó kedvem lévén, nem akartam, hogy egy Moby-koncert húzzon le, úgyhogy fele után picivel átugrottam egy tufa dubstep-buliba, ami lassan átment technóba, így ott is ragadtam levezetni ezt a hajtós-pörgős pénteket.  

Alapvető élmény volt számomra, amikor láttam a Fiúk ölébe lányok című Tankcsapda-szám klipjét, amiben egy medencében őrjöngött a zenekar, valamint életem első rockkoncertje is egy ’csapda-buli volt. Ezért különösen örültem, hogy a Volt Fesztivál második napján a zenekar sűrű beosztása ellenére azért sikerült öt percre elcsípni őket. Kicsit izgultam, ezért vétettem egy apró hibát is! Szereposztás: Lukács Laci = L, Cseresznye = Cs, Fejes Tomi = F.

Á: A délutáni sajtótájékoztatótokon is meséltétek, már a legutóbbi sorlemezetek, a Minden jót megjelenése előtt felmerült, hogy az Új nap vár című dalhoz készítsetek klipet. Mégis úgy alakult, hogy lassan két évvel a lemez megjelenése után került erre sor.

Cs: Vártuk, hogy aktualitása legyen a dolognak, hogy tavasz legyen, meg nyár. Amúgy meg csak így alakult.

Á: A Minden jót című lemezetek nekem úgy tűnt, mintha egyfajta visszafordulás lenne a korábbi punkosabb anyagaitok felé. Emellett a dalszövegekben konkrét utalások is voltak korábbi dalaitokra. (Az Új nap vár például a Gyűrd össze a lepedőt című korai dal tematikáját játssza újra.) Lassan aktuális lesz egy újabb lemez. Milyen irányokban gondolkodtok?

L: A legutóbbi lemezünk a zenekar húszéves jubileumi évében jelent meg. Jóllehet, nem volt benne ilyen egyértelmű szándékosság, de azért van rajta egy-két olyan dal, amelyiknek a dalszövege visszautal korábbi időszakokra. Mert ez egyfajta korszakhatár volt. Húsz év egy elég kerek dolog. Nyilván az új lemezen nem azzal fogunk foglalkozni a dalszövegekben, hogy milyen volt régen, hanem egész egyszerűen új dalok lesznek. Egyébként beletaláltál a dologba, mert épp a napokban kezdjük el azt a munkát, ami során az eddig összeállt dalokat visszük le a próbaterembe. Néhány héten, vagy egy-két hónapon belül biztos lesznek már új számok is, de hogy ebből mikor lesz új lemez, azt egyelőre nem tudom még megmondani.

Á: Huszonkét év után, hogy tudtok rápörögni egy bulira? Van valami különlegessége számotokra a Volt Fesztiválnak? (Itt kicsit bénáztam, a mindenki jusson szóhoz igazságos elvét követve, a Fejes Tominak szegeztem a kérdést, aki nagyjából tíz éve csatlakozott a Tankcsapdához – de vette a dolgot.)

F: Huszonkét év alatt az ember csomó dologgal találkozik, és például egy ilyen interjú is tud minket inspirálni, mert ilyen kérdéssel még nem nagyon találkoztunk. Igazság szerint megvannak a jól bevált módszerek, mindenki a saját rituáléja szerint készül fel egy koncertre. Tudjuk, hogy kinek milyen metódus szerint épül fel az, hogy a színpadon a maximumot tudja nyújtani. De ilyen, hogy közös tánc a tűz körül, meg hasonlók nincsenek.

Cs: Egyébként teljesen mindegy, hogy hol játszol, Volt Fesztiválon vagy a Szigeten, vagy akár szombaton a gergelyugornyai kempingben vagy strandon. Az emberek mindig a legjobb formánkban akarnak minket látni. Nézőszámtól függetlenül mi mindig arra törekszünk, hogy a legjobbat tudjuk magunkból kihozni.

Á: És fesztiválfellépések és a klubkoncertek közt sincs semmi különbség?

L: Alapvetően egy önálló klubkoncertre szinte csak olyan emberek jönnek el, akik a Tankcsapdára kíváncsiak. Egy fesztiválra ilyen szempontból sokkal heterogénebb közönség érkezik. Ezért egy-egy fesztiválfellépés, amilyen a Volt is, számunkra is kiváló alkalom, hogy olyan emberekhez is eljuthassunk, akik akkor vannak először rock koncerten vagy fesztiválon. Ezért a műsor összeállításában is igyekszünk erre figyelni a dalok kiválasztása folyamán. Amúgy a szabadtéri buliknak és a klubkoncerteknek is megvan a sajátos hangulata, számunkra a kettő egymást kiegészíti.

Á: Egész délután promóciós rendezvényeken vettetek részt, marad idő élvezni a fesztivált, vagy koncert után egyből menni kell tovább? Megnéztek valamit a Volton?

Cs: Megnézzük a Sum 41-t és a Primust, meg magunkat.

F: Mivel elég sűrű a program, ezért koncert után utazunk tovább. De azért bele szoktunk nézni egy-két koncertbe.

L: Azért, őszintén szólva, a Volt az egyik legjobb fesztivál a helyszín szempontjából. Kiváló színpad mögötti résszel, backstage-dzsel rendelkezik, ahol én például kiválóan érzem magam, van egy csomó ingyen pia, érted.

(Nevet mindenki.)

Á: Köszi, akkor találkozunk este a koncerten!

Magam részéről azért vártam a Quimby koncertjét, mert a Kilégzés című visszatérő/megtisztuló lemezt még anno nagyon szerettem, de időközben valahogy elhagytam a zenekart. Fura dolog ez, mert sokszor látszatra nem szolgál erre rá az adott zenekar, mégis annyiszor megtörténik.

A Quimby legutóbbi lemezét én már meg sem hallgattam, csak néhány számba néztem bele, valamint a Quart.hu-n megjelent nem túl bíztató kritikát olvastam róla. A koncerten hallott új dalok alapján arra hajlok én is, hogy tényleg van visszaesés a Kilégzéshez képest. Akkora változás azonban nem történt, hogy el kéne fordulni tőlük. 

Arra jutottam végül a koncert közben, hogy a Quimbynek valószínűleg lejárt a nagybetűs Ideje. A klasszikus albumaik izgalmasak voltak amikor megjelentek, a Kilégzés egy szép másodvirágzás volt, ami után a ma látottak alapján egy tisztes, de már nem annyira izgi révbeérés maradt. 

Nem akarok rosszindulatú lenni, de nekem ha a Voltról kéne hasonlatot hozni, akkor az Eddát mondanám párhuzamként. A Quimby új volt, amikor annak kellett lennie, mára pedig megmaradt egy odadó, jó koncerteket toló, csomó maradandó dallal rendelkező zenekarnak, amivel semmi gond nincs - csak én szívesen ugrottam volna térben és időben is a most szerdai Pink Reasonre Budapestre.

Nocsak! Egy véletlen folytán ki tudtam tapasztalni, hogy mennyire biztonságos ez a kártyás fizetési mód - ha egy csepp becsület szorult belénk.

Imént találtam egy kártyát, és játékból odavittem, ahol kiadják az ilyeneket és megkérdeztem, hogyha leadom a kártyát, akkor mennyi esélye van, hogy a tulajdonosa visszakapja a pénzét. Mondták, hogyha a normál díjas számon regisztrálta az illető as kártyát, akkor akkor úgyse tudom használni onnan kezdve, hogy elküldte a vonatkozó sms-t. Azt, hogy az adott kártya regisztrált-e azt egy helyen tudom megnézetni, ahol viszont tutira elveszik tőlem, ha előállok ezzel a kárdéssel. Tehát két lehetőség van, ha ilyen fizetőkártyát találunk: 1. Becsületesen leadjuk. 2. Elkezdünk gyorsan vásárolgatni. De az ugye nagyon ciki, ha - teszem azt - adjuk a nagyvonalút, és elkezdünk randomra meghívni lányokat mindenféle pálinkákra meg fröccsökre, majd a pultos közli, hogy ezt a kártyát már letiltotta a tulajdonosa. Ez irtó ciki lenne, úgyhogy szépen odaadtam a kártyát a hostlányoknak, akik - tudva, hogy elfuthatok vele - csak óvatosan sugallták, hogy így lenne a helyénvaló. 

Azt azért tegyük hozzá az egészhez, hogy VOLTfolión kaptunk ajándékba egy olyan fizetőkártyát, amin van egy tisztes, lefogyasztható összeg. De ennek ellenére is teljesen belevág a fesztivál feelingjébe ez az arcpirítóan rendes gesztus.

A "zenei portál, zenei blog" kategóriában sajnos megelőzött minket a zene.hu, viszont nem maradtunk díj nélkül, hiszen a köszi.hu különdíjjal jutalmazott minket, kiemeltem Rónai Andrást, a zeneiparról történéseiről való folyamatos szakszerű tájékoztatásért. 

Az egy órás gálán a legtöbb díjat a Wan2 és az MR2 különböző műsorai és munkatársai gyűjtötték be. Ligeti Nagy Tamás a gála végén még egy életműdíjat is kapott. Sebestyén Balázs pedig egymaga duplázott, hiszen egyaránt megkapta a legjobb televíziós- és rádiós műsorvezetőnek járó díjat. Az első díja után valamelyik másik díjazott finoman utalt arra, hogy Balázs milyen álszerény volt, amikor azt mondta, hogy igazából egy csapatmunkának köszönhető ez a díj. Balázs a második díjával és azt követő rövid beszédével tök jól kivágta magát. Tulajdonképpen ő volt a gála outsidere, talán éppen ezért, de nekem ő volt a legszimpibb. 

A gála miatt el kellett hagynom a fesztivál területét, így kicsit be tudtam járni Sopront, ahol most épp csomó műemléképület felújítás alatt áll. Napok után először hallgattam önszántamból választott zenét, és nagy zavaromban új Lady Gagát nyomtam be és arra néztem körbe a rekonstruálódó városában. 

A fesztiválon amúgy egyre több ember van és az időjárás is stabilizálódott, úgyhogy én mindenkinek azt javaslom, ha teheti holnap nézzen ki, mert bombajó a buli! 

Edit: a jó időt elkiabáltam, ahogy kiléptem a sajtószobából ismét szélvihar fogadott... Mindegy, csakazért is érdemes kinézni!

A hazai mobilozók percalapú belépőt is válthatnak az idei Volt Fesztiválra: az SMS-ben aktiválható jeggyel a pénteki Moby-koncerten percenként hatvan forintért vehetünk részt. A csúcsidőn kívülre eső koncerteket feleennyiért lehet felkeresni.

A hazai mobilszolgáltatók ügyfelei nem csak hagyományos, hanem készülékükről elküldött szöveges üzenettel igényelhető jegyet is válthatnak a soproni zenei fesztiválra. A virtuális jegyek aktiválásához szolgáltatótól függően a 20-as, 30-as vagy 70-es előhívóval kezdődő 810-9998-as számra (pl. +36308109998) kell elküldeni a VOLT üzenetet, majd a visszaigazoló SMS-re válaszul továbbítani az OK szót jóváhagyásként. A mobilparkoláshoz használható Eme Zrt. ügyfeleinek a +36303444390-es számra kell küldeni ugyanezeket az üzeneteket.

A beérkezett SMS önmagában nem jogosít belépésre, az üzenetben kapott kódot fesztivál bejáratánál elhelyezett Percalapú Fesztiváljegy Pontokon kell bemondani a Volt karszalagjának átvételéhez. A Volton való részvétel csúcsideje 18.00 és 1.00 óra között van, ekkor a percdíj 60 forint, egy órányi ott tartózkodás tehát 3600 forintba kerül, míg csúcsidőn kívül feleennyit kell fizetni. Ha valaki mégis egész nap maradna, 11 500 forintban maximálják mobiltelefonos jegyvásárlásának költségét.

A fesztivál több pontján elhelyezett QR-kódok segítik a tájékozódást, amelyek a telefonokkal lefotózva digitális programfüzetként funkcionálnak. A T-Mobile nem csak a mobiltelefonos jeggyel van jelen a fesztiválon, hanem egy tizennégy számítógépes, ingyenes böngészést biztosító internetkamionja is a Volton parkol. Emellett a cég fesztiválos képviseletén pedig a lemerült telefonok feltöltésére is van lehetőség. A zenei fesztivál idejére a vállalat külön optikai hálózatot is kiépített a Voltra, hogy a rendszerek képesek legyenek megbirkózni a látogatók tömegével.

Támogatott tartalom