A "zenei portál, zenei blog" kategóriában sajnos megelőzött minket a zene.hu, viszont nem maradtunk díj nélkül, hiszen a köszi.hu különdíjjal jutalmazott minket, kiemeltem Rónai Andrást, a zeneiparról történéseiről való folyamatos szakszerű tájékoztatásért. 

 

Az egy órás gálán a legtöbb díjat a Wan2 és az MR2 különböző műsorai és munkatársai gyűjtötték be. Ligeti Nagy Tamás a gála végén még egy életműdíjat is kapott. Sebestyén Balázs pedig egymaga duplázott, hiszen egyaránt megkapta a legjobb televíziós- és rádiós műsorvezetőnek járó díjat. Az első díja után valamelyik másik díjazott finoman utalt arra, hogy Balázs milyen álszerény volt, amikor azt mondta, hogy igazából egy csapatmunkának köszönhető ez a díj. Balázs a második díjával és azt követő rövid beszédével tök jól kivágta magát. Tulajdonképpen ő volt a gála outsidere, talán éppen ezért, de nekem ő volt a legszimpibb. 

 

 

A gála miatt el kellett hagynom a fesztivál területét, így kicsit be tudtam járni Sopront, ahol most épp csomó műemléképület felújítás alatt áll. Napok után először hallgattam önszántamból választott zenét, és nagy zavaromban új Lady Gagát nyomtam be és arra néztem körbe a rekonstruálódó városában. 

 

 

A fesztiválon amúgy egyre több ember van és az időjárás is stabilizálódott, úgyhogy én mindenkinek azt javaslom, ha teheti holnap nézzen ki, mert bombajó a buli! 

 

Edit: a jó időt elkiabáltam, ahogy kiléptem a sajtószobából ismét szélvihar fogadott... Mindegy, csakazért is érdemes kinézni!