Amíg nem esnek öklömnyi jégdarabok az égből, addig nincs baj - tisztázta le helyzetet Lukács Laci, a Tankcsapda énekese rögtön a nagyszínpados koncertjük elején. A Tankcsapda után a megkomolyodott Sum 41 lépett fel.

 

Csak szemmértékre mondom, de nekem úgy tűnt, hogy a Tankcsapda csütörtök esti Volt Fesztiválos koncertjére több ember gyűlt össze a szeles idő ellenére, mint előző nap a My Chemical Romance-re, vagy utána a Sum 41-ra. A Tankcsapda esetében rettenetesen nehéz megállapítani (fesztiválon pedig különösképpen), hogy épp jó koncertet adtak magukhoz mérten, vagy sem, mivel az egész élő dolog náluk arra épül, hogy elmegy egy csomó ember, aki kívülről tudja a dalokat, és jól akarja magát érezni - és jól is fogja. Tehát onnantól kezdve, hogy eljönnek egy fesztiválra, és elkezdik a műsorukat, nyert ügyük van. Én úgy éreztem, hogy kicsit rossz volt a hangosítás, Lukács pedig a lecsupaszított színpadra mutatva elmesélte, hogy pirotechnikával szerették volna megtámogatni a koncertet, de az időjárás nem engedte meg ennek a biztonságos lebonyolítását. De mondom, mindezek nem tettek hozzá és nem is vettek el a tényből, hogy a Tankcsapda-koncert egy tök jó közösségi élmény. Oké, engem azzal végleg meg tudtak volna venni, ha végig olyan bulidalokat toltak volna, mint a Fiúk ölébe lányok, a Nem ver át, a Füst és lábdob és még lehetne sorolni, mert ezekben a három perces punk rock dalokban egyszerűen verhetetlenek a magyar mezőnyben; és simán kijönne ezekből is egy setlist - de nyilván mások meg hiányolták volna a többi dalt, úgyhogy le is zárom ezt a gondolatmenetet. 

 

 

 

Amennyire egyértelmű dolog volt a Tankcsapda koncertje, a Sum 41 annyira gondolta túl a dolgot. Amikor őket megismertem, még egy ugri-bugri bulizenekar voltak, akik punkos dalaikba néha tök jól építettek bele a hol metálos, hol líraibb, vagy épp hiphopos elemeket. Sajnos mire a kanadai négyes eljutott Magyarországra, már felnőttek, ami jelen esetben nem sok jót jelent. Olyan volt az egész, mint egy Green Day paródia, a feketére festett hajú énekes mintha direktbe Billie Joe Armstrongnak öltözött volna, ráadásul, ha jól emlékszem, 2005-ben amikor a Green Dayt láttam élőben pont ilyen, fekete alapon, piros X-szel díszített gitárt ajándékoztak egyik rajongónak, amilyennel Deryck Whibley frontember tolta. Az igazi gond azonban az volt, hogy a teatrálisnak szánt műsorban az olyan szuper dalok is szétszakatak, mint például a We're All To Blame, amit teljesen értelmetlenül nyújtottak el már rögtön a koncert elején vagy nyolc percesre. A Sum 41-ban nem tagadom, tényleg van némi plusz a hasonló kalipunk zernekarokhoz képest, és az új lemez dalaival sincs igazából probléma, de ahogy a koncerten a körülöttem állókat figyeltem, kevésbé tűntek elégedettnek, mint 'csapdán.