A Zenei Hálózatok blogon olvasható Such György volt rádióelnök előadásának összefoglalója. Ebből kiderül, hogy Such úgy látta: mielőtt ő lett volna az elnök, a Petőfi műsorstruktúráját csak a hagyomány tartotta életben - bizonyos műsorok egyszerűen csak azért szerepeltek benne, mert már nagyon régóta léteztek. A szövegből kiderül, hogy az új MR2-Petőfi azért lett műsorfolyam (vagyis nem egyes különálló műsorokból áll), mert a megcélzott korosztály rádióhallgatási szokásainak ez felel meg.

Such György szerint szándékosan lett kicsit "csajosabb" a zenei összeállítás - a felmérések ugyanis azt mutatják, hogy ha férfiak és nők együtt hallgatnak zenét, akkor inkább a nők döntik el, hogy mi szóljon. Az átpozícionálás után a zenei repertoár kifejezetten sok, 1500 számból állt, ennek nagy részét kb. hetente egyszer játszották; egyszerre nagyjából 15 ment ún. rotációban, vagyis szólalt meg kb. hétóránként. Az összeállításnál kompromisszumot kellett találni "a tájékozottság, a „jófejség”, az „undergroundság” és a népszerűség és hallgatottság között."

A Zenei Hálózatok e félévi utolsó előadása azzal foglalkozik, hogy ábrázolható-e a zenei inspiráció. Ignácz Ádám beszél erről május 10-én, csütörtökön este hattól; részletek itt.