A pénteki napon is már bőven harminc felé kúszott a hőmérséklet, így az emberek nehezen mozdultak ki az árnyékból, vagy a Balatonból. Így a nappali koncertek látogatottsága is eléggé visszaesett. Így tehát nem az a látvány volt lehangoló, hogy az Outkast tagja - eposzi jelzői a "kevésbé extravagáns tag", "szekundáns", stb - láthatóan nem a Glastonbury-n látott zenekarral érkezett és csak egy dj pult árválkodik a színpadon, hanem az, hogy a még fél hétkor is pusztító napsütésben jó, ha 15 ember lézeng a színpad előtt. Így a 2011 legkínosabb zenei momentumait tartalmazó listára előkelő helyen iratkozik fel az, hogy a koncert előtt Big Boi dj-je, azért könyörög a mikrofonba három-négy alkalommal, hogy az emberek fáradjanak a színpad elé, ha volnának oly szívesek. Ha tehát a Snoop Dogg egy falusi mulatság hangulatát árasztotta néha, akkor Big Boi fellépése egy nagyon nehezen induló házibulijáét. Mert azért lassanként persze odaszivárogtak az emberek és hangulat is jobb lett. Annyit hozzátennék, hogy a talpig feketében színpadra ugró rapper nem mutatja jelét sértődöttségnek, ugyanúgy vigyorog, mintha semmi probléma nem lenne. A fellépés egy része az új lemez dalaira épült, a másik pedig nyilván Outkast dalokra. Utóbbiból nagyjából arányosan porciózva a déli hiphopot minden lemezükről, tehát még a Southernplayalisticadillacmuzik és az olyan - nálunk szűk ismeretségnek örvendő - slágerek mint a Rosa Parks, ATLliens is felhangzanak. A közönség először a So Fresh, So Clean, a B.O.B. de főleg a Ms Jackson környékén csatlakozik be a koncertbe tevékenyen, énekléssel, majd később 8 random leányzónak a színpadon történő táncikálásának okán, füttyögéssel, vigyorgással. Később előkerül a Ghettomusick szintiőrülete  és eszembe jut, anno mennyire leesett az állam, hogy ilyet is lehet a mainstream hiphopban és hogy a Bombs over Baghdad nem egyszeri trükk volt. Minden tiszteletem ellenére egy jó koncerthez értelemszerűen közeg is kell, sőt fesztivál fellépés esetén nem árt egy élő zenekar sem - bár ugye ide tényleg teljesen felesleges lett volna - tehát a legnagyobb sajnálatomra az értékelés C.

Ha a Balaton Soundot alapvetően elektronikus zenei fesztiválnak tekintjük, akkor kicsit furcsán veszi ki magát a dubstep mint stílus marginális jelenléte. Herebizergáló - röfögő basszust először és a mai nappal bezárólag utoljára a most rendkívül aktuális és nagyon futó Magnetic Man fellépésén hallok. No meg crowd surfing is itt van először. Elég nagy tömeg gyűlik össze a koncert kezdetére és a britek nem okoznak csalódást, kissé felpuhított, de jelen élethelyzethez tökéletesen passzoló poppos dubstepjükkel. A közönség középrésze már az elsőként felhangzó Mad első taktusaira támadóállásból bulizik, amire a Ms Dynamite-tal közös Fire még rá is tud tenni egy szinttel. Az azonnal látszik, hogy a háromtagú dj kollektíva egyik tagja nem jött el, de hát az ember nem is laptopok mögött bólogató dj-kre, vagy a led-falakra figyel igazából, hanem a raszta mc-re, aki végig kézben tartja és összefogja a produkciót. Legnagyobb slágerük, a Katy B vendégszereplésével felturbózott Perfect Stranger  előtt például leguggoltatja a közönséget (tényleg vannak helyzetek, amikor a legelcsépeltebb dolgok is működnek), hogy csak a jungle-szerű alapra engedje őket felpattanni. Nem vagyok a távolságtartó koncert kritika híve. Hogy is ne ugráljak önfeledten a személyes kedvenc I need air-re, ha még a hírhedten szőrös szívű Rónai András kollégám is olyan, az estét teljesen jól összefoglaló sms-t küld nekem, hogy "azért ez a Magnetic Man egy bizonyos, nem is teljesen elfajzott értelemben tökéletes". B+

A minimál techno legendás alakja, a chilei Ricardo Villalobos közel 5 órás szettje nem igényel különösebb mélyelemzést, sem értékelést. Aki a stílusra vevő az egészen az aznap lélegzetelállóan gyönyörű napkeltéig táncolhatott a Balaton partján és ezzel a lehetőséggel sokan is éltek. Én úgy hallottam anno, hogy őt még nézni is élmény, ahogy dolgozik a pultban. Ezt csak megerősíteni tudom.